I. Európai kereskedelmi jog: Bronnyer-ügy, nélkülözhetetlen eszközök

A Bronner-ügy és a nélkülözhetetlen eszközök elmélete

Írta: Vecsei Csaba

Tartalom:
I. A versenykorlátozó magatartásokról általában
II. Essential facility – elv, azaz a nélkülözhetetlen eszközök elmélete
E fejezet alfejezete keretében a Bronner- ügy tárgyalása

I. A versenykorlátozó magatartásokról általában

Mint ismeretes a közös piaccal összeegyeztethetetlen magatartásokat az EKSZ. 81. és 82. cikke tartalmazza. A felsorolt cselekedetek, tevékenységek automatikusan jogilag semmisnek tekintendők. Alanyi köre, címzettje ezen normáknak minden esetben vállalkozások, azonban ezek definiálása elmaradt, csupán az EKB döntései alapján kristályosodott ki. Ennek értelmében, nem a jogilag meghatározható és elkülöníthető gazdasági entitásokat jelöli, hanem gazdasági-piaci önállósággal rendelkező, a piacon autonóm egységként megjelenő alanyokat. Ennek példájaként citálhatjuk a Höfner v. Macroton ügyet, mely számos megállapítást tartalmaz a fogalom tisztázásának érdekében.:„bármely jogi és finanszírozási formájú jogi személy, amely kereskedelmi, gazdasági tevékenységet folytat, és az áruk, szolgáltatások piacán ezáltal jelen van, a versenyjog alanyának minősül.”

Tehát a paletta rendkívül széles, előfordulhat, hogy bizonyos szereplők egyes tevékenységei a versenyjog hatálya alá tartoznak, mások pedig nem (gyakori példa az önkormányzatok). Összegyűjtöttem, hogy mik azok a gyakori formák, melyekre kiterjed a hatály: Természetes személyek, futballegyesületek (Bossmann v. Bizottság ügy(1991)), állami vállalatok, közszolgáltató vállalatok, kereskedelmi képviseletek, állami szervezetek, intézetek, tagállamok, önkormányzatok, közjogi személyek, amennyiben, mint magánjogi ügyletek alanyai szerepelnek, kereskedelmi-gazdasági kapcsolatokban. Továbbá, a vállalkozások társulásai önmagukban is önállóan kezelt vállalkozásnak minősülhetnek, amikor kívülállókkal lépnek kapcsolatba.
A bírósági gyakorlat szerint magába foglalja a vállalkozások tartós együttműködését csakúgy, mint a laza, eseti szerveződéseket, valamint a non-profit szövetségeket. Ide tartozhatnak: Ügyvédi kamarák (Wouters ügy (2002)), szabadalmi ügyvivők szakmai szövetsége, egyéb vállalkozói szövetségek.
Bár a normák alanyi köre ugyanaz, mégis jellegük más, más magatartásokat tiltanak. Míg a 81. cikk a vállalkozások együttműködésének versenyjogi korlátait tartalmazza, gyakorlatilag az Európai Közösségek kartelljogát, addig a 82. cikk a piaci helyzettel való visszaélést tilalmazza, bemutatva egyszersmind a fajtáit is. Különbség még az is, hogy a 82. cikk alkalmazásában nincs lehetőség a tilalom alóli mentesítésekre (nincs egyéni és csoportmentesség), valamint nem áll meg a „de minimis” elv alkalmazhatósága sem.

Témámból adódóan természetesen ez utóbbi a releváns joganyag, melyet röviden részletezni fogok. Ha vizsgáljuk azt, hogy a 82. cikk alkalmazható-e adott esetben vagy sem, két szempontot kell figyelembe venni: egyrészt megvan-e a piaci dominancia, másrészt hogy az adott erőfölényes helyzettel a vállalkozás visszaélt-e.
Mit is jelent ez a piaci dominancia? Mint majdnem minden definíciót, ezt is a bíróság gyakorlata kezdte el kiművelni. Egy 1983-as eset, a 322/81.számú Michelin v Bizottság ügy volt az, ami először érdemben foglalkozott a témával. Eszerint: „olyan gazdasági-piaci erő, melynek birtokában az adott vállalkozás a versenytársaktól, üzleti partnerektől és a fogyasztóktól „számottevő mértékben” függetlenül képes piaci döntések meghozatalára a releváns piacon.”
Ez a dominancia természetesen fennállhat, akár kínálati, akár keresleti oldalon és mértéke is nagyban eltérő lehet. Egyes cégek akár mintegy monopolhelyzetben vannak, mások piaci részesedése kisebb, mégis meghatározóak, adott releváns piacon. Ez a tény, hogy valamely vállalkozás domináns, még önmagában nem jelenti a cikk megsértését, a visszaélés ténye nélkül. . A meghatározó gazdasági erővel rendelkező vállalkozások különleges felelősségét állapítja meg az adott cikk, és annak bírósági értelmezése. A bírósági értelmezés szerint, a piaci uralom megállapításakor, meg kell határozni a releváns piacot –termékpiac, földrajzi piac, időbeli jellemzők-, a piaci részesedés és befolyás alakulását, valamint a potenciális vagy létező verseny hatásait, piacra lépés lehetőségeit.
Másik vizsgálandó szempont a visszaélés tényének megállapítása. Önálló definícióval ez sem rendelkezik, ennélfogva két aspektusa lehet: a piaci szereplők közvetlen megkárosítása és versenyellenes tevékenység a piaci szereplők gyengítésére vagy eliminálására. Több fajtája lehet a visszaélésnek.
Az egyik legismertebb, a felfaló vagy más néven kiszorító árazás. Ez egy eszköz, azzal a céllal, hogy a versenytársakat kiiktassák a domináns vállalkozások. A bíróság esetjoga T-24-26/93, és T-28/93. sz. Cewal egyesített ügyek kapcsán a következőként határozta meg, hogy adott eseménynél, mit kell vizsgálni: „a szándékra való hivatkozás és a kiszorítást célzó intenció megállapítása önmagában irreleváns, a visszaélés egy objektív koncepciót jelent, és a következményi oldala, valamint a használt eszközök értékelése a döntő.”
Visszaélés továbbá az összeolvadás, fúzió, melyet hosszúsága miatt szintén csak definíciójával mutatom be, a vonatkozó esetjog által. 6/72. sz. Continental Can v. Bizottság ügy: „a fúzió, ami a domináns pozíció erősödését okozza, bizonyos határon túl a 82. cikk szerint domináns pozícióval való visszaélésnek minősülhet.”
Végül, a „kizsákmányolásos visszaélés” eseteiről lesz szó. Ez gyakorlatilag nem más, mint a piaci pozíció tisztességtelen kiaknázása. Többek között, domináns vállalkozás passzivitásában fellelhető visszaélés, a tisztességtelen árak és üzleti feltételek alkalmazása, és itt érünk el a diszkriminációhoz, hozzáférés megtagadásához és szellemi tulajdon témaköréhez.

II. Essential facility – elv, azaz a nélkülözhetetlen eszközök elmélete

A nélkülözhetetlen eszközök a hálózatos iparágak tekintetében a leghangsúlyosabb. Az európai jogi szabályozás legfontosabb kérdései közt van az is, hogy a szolgáltatásokon alapuló versenyt támogassák vagy az infrastruktúrán alapulót. A kötelező hozzáférés elősegítheti a versenyt, de ugyanakkor hátulütői is lehetnek. Ebben az esetben a befektető nincs ösztönözve a beruházásra, hiszen azt az utána piacra lépő ingyen elsajátíthatja eredményeit, ez károsan hat a technológia fejlődésére, elterjedésére, ezen keresztül az iparágra, majd az adott térség gazdaságára is. Ha azonban egy nélkülözhetetlen eszköz nem helyettesíthető, az aki régebb óta piacon van, kizárhatja a versenyből vetélytársait. Mindenféleképpen tehát, bizonyos módszerrel meg kell határozni, hogy mik is azok a nélkülözhetetlen eszközök, melyekhez a hozzáférés hiánya, kritikus akadálya lehet a hatékony verseny kialakulásának. A hozzáférés alapjának és az alapvető fontosságú eszközöknek a minősítése részint természetesen a bírói gyakorlaton keresztül alakult ki. Hivatkozási alap minden esetben a Bronner-ügy, mely megszorító értelmezést használ, holott elődje a C-241/91 P. és 242/91 P. sz. RTE Magill egyesített ügyek egy megengedő precedens volt. Ennek értelmében: „a monopóliumok birtokosának kötelessége azt a nyersanyag-információt hozzáférhetővé tenni, amelynek felhasználásával újabb vállalkozások az ún. másodlagos (kapcsolódó, származékos) piacon megjelenhetnek”. Ennek megfelelően az essential facility (kikerülhetetlen feltétel, nélkülözhetetlen eszköz) a piacra lépés alapvető eszköze, mely nélkül az új szereplők nem léphetnek be az adott (származékos) piacra. A hozzáférést ezen eszközökre tehát főszabályként meg kell engedni.

A Bronner-ügy

Oscar Bronner , osztrák vállalkozó kezében volt a Der Standard nevű hazai napilap. Az ausztriai piacon példányszám tekintetében 3,6%-os, míg reklámbevételek tekintetében 6%-os részesedéssel rendelkezett. A bécsi bíróságon követelte, hogy lapját, a Der Standardot, a 47%-os példányszámmal és 42%-os hirdetésbevétel-részesedéssel, továbbá az egyetlen országos házhoz szállító hálózattal rendelkező Mediaprint nevű vállalkozást kötelezzék, ésszerű fizetség fejében arra, hogy a házhoz szállító szolgáltatás keretében terjessze. A Mediaprint természetesen nem örült az ötletnek és csak abban az esetben tett volna eleget a követelésnek, ha Bronnertől, az adott lap nyomdai előállítását és egyéb terjesztését is átvállalhatja.
Bronner érvei szerint, a Mediaprint –részint méretéből adódóan- rendelkezik az egyedüli gazdaságosan működtethető házhozszállítási rendszerrel, más nem is rendelkezhet vele. Ő sem, hiszen a kis példányszámú lapja miatt, ő sem tud párhuzamosan egy hatékony rendszert kiépíteni. Végül az Európai Bíróság foglalt állást. Véleménye szerint: .: „A hozzáférés megtagadását csak OLYAN KIVÉTELES ESETBEN LEHET VISSZAÉLÉSNEK TEKINTENI, ha ennek következtében a szomszédos piacon a verseny teljes mértékben megszűnik, illetve ha a hozzáférés hiányában a szolgáltatás nyújtása lehetetlenné válik, és nincs aktuális vagy potenciális helyettesítésre lehetőség”. Tehát végül Oscar Bronner keresetét elutasította és kijelentette, hogy csak bizonyos, nagyon speciális esetek együttes megléte esetén használható az alapvető fontosságú eszközök doktrínája.
Az természetesen mindenféleképpen versenykorlátozó és a közösségi joggal szembenálló, visszaélés lett volna, ha a hozzáférés megtagadása miatt Bronner és újságja kiszorulna a piacról, versenyképtelenné válna. Továbbá, ha a házhoz szállítási szolgáltatás elengedhetetlen lenne adott cégnek az életben maradáshoz, abban az értelemben, hogy nincs tényleges helyettesítője a házhozszállítási rendszernek. Nyilván ez, azonban nem állt fenn. A bírói döntés természetesen kitért arra is, hogy a kis példányszám önmagában nem indokolja, hogy ne lenne más megoldás, helyettesítő lehetőség.
Általánosan elmondható, hogy az ágazati szabályozás és a versenyjogra manapság erőteljesen hatnak a közgazdasági elemzések. Nem csoda, hiszen adott terminus technicusok és a verseny szabályozásának hatásait, csak ez a tudományág tudja teljes valójában bemutatni. „A közgazdasági elemzések szerepe két okból is növekedett. Egyrészt a releváns piac meghatározásakor a keresleti és kínálati oldalon fellépő helyettesíthetőség vizsgálatában, másrészt a piac változásának vizsgálatában, a versenyelemzésben, a megállapodásoktól, egyezségektől, összeolvadásoktól, összejátszástól, árképzéstől, a kockázatok megosztásától remélt előnyök értékelésében lett szükség egyre kifinomultabb vizsgálati módszerekre, amelyek képesek a gyakran hipotetikus helyzetek értékelésére is.” (Valentiny Pál: Árprés és felfaló árazás)
Ez a tendencia a Bronner-ügyre is érvényes. Hiszen az alapvető fontosságú eszközök meghatározásakor is, hogy teljesen más, ha egy piaci szereplő fizikailag képtelen az eszközök helyettesítésére, és más az is, ha a lehetőség fennáll, ám üzletileg hátrányos. Mint arra a fejezet elején utaltam, hogy dönteni kell, kinek kedvezünk, itt a joggyakorlat olyan értékítéletet alkotott, hogy ha fizikailag képtelen a helyettesítésre, az relatíve szűk kört jelent, ám második esetben arra lenne lehetőség, hogy a vetélytársak a törvény erejét kihasználva a létesítéshez sokkal kisebb költséggel jussanak hozzá az eszközhöz, mely más beruházásának eredménye, mégis az ő versenyhelyzetüket javítaná.
„A 82. cikkely, az eset fővizsgálója értelmezésében, a verseny és ezen keresztül a fogyasztók védelmét szolgálja, nem pedig egyes versenyzőkét. A Bronner-ügyben hozott ítéletben ezért is tettek különbséget aközött, hogy mi az, ami a verseny szempontjából és mi az, ami a versenytárak szempontjából számít alapvető eszköznek. A hozzáférés lehetővé tétele sok esetben rövidtávon élénkítené a versenyt, viszont a túl könnyen megszerezhető hozzáférési lehetőségek nem ösztönöznék a versenytársakat az eszközök versenyeztetésében, ami a versenyt végül is hosszabb távon csökkentené. Az erőfölényben lévő vállalkozások viszont már nem lennének érdekeltek az eszközök kiépítésében, hiszen az ebből származó hasznokat a versenytársakkal meg kéne osztani.
A Bronner-ügyben a hozzáférés engedélyezése, olyan folyamatokat indított volna el, amelynek végeredményeként a gazdaság egyre több szegletében a hozzáférési feltételeket szabályozni kellett volna. A hozzáférésre kötelezés egy ponton túl pedig, kiváltaná az ahhoz kapcsolódó árszabályozás kialakulását, ezért a kötelezést csak utolsó lehetőségként szabadna igénybe venni.„(Valentiny)

Mint már volt róla szó, a hozzáférés kérdése iparáganként eltérő lehet. Ezért a jövőbeni szabályozást ágazati szabályozószervezetek segítségével oldják meg a hozzáférés kérdését, így egyes esetekben szigorítás, máskor enyhítés történt, de mindenféleképp szükséges volt ezt az újítás bevezetni a piacok sokszínűsége miatt. Még ugyan ez a módszer nem állta ki az idő próbáját, azonban kétségtelen, hogy ezekben a kérdésekben a versenyszabályozás és az ágazati szabályozás együttműködése hozhat el tartó megoldásokat.

Felhasznált irodalom:
Valentiny Pál: Árprés és felfaló árazás
Tóth András: Az elektronikus hírközlés és média gazdasági szabályozásának alapjai és versenyjogi vonatkozásai c. doktori értekezés főbb megállapításai
Kiss Károly Miklós: A postai szektor szabályozása
továbbá: egyetemi előadások, jegyzetek

2 hozzászólás

Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI