Elegáns gorombaság

A tükrök is. Tulajdonképpen a tükrök leginkább. Állítólag ha sokáig nézed, nem tudod, hogy ki figyel kit és aki ott áll az te vagy-e igazán. Persze a józanság racinalizál és egy magunkfajta -minden szerénytelenség nélkül értett- rendszeralkotó elme két teljesen homogén dolgot nem bír kezelni, ezért természetesen egybe vesszük. De a temészetesség is relatív, ha az ember természetes élőhelyén megtalálható az alkohol vagy a kábítószer. Persze ekkor már kevésbé rendszeralkotó és hatványozottan nyitott, amennyiben ez a nyitottság 1 nél nagyobb és semmiképpen sem negatív előjelű.

Szóval és nos, meg a szükségképp és eleve világából kilépve, mely szavak es szóösszetételek engem egy koordinátára, de legalábbis szabályos többpontos rendszerbe foglal, rádöbbentem vagyis inkább pillanatnyi elmezavarom elhitette velem, hogy vannak tettek amiket nem én csinálok és nem én tanusítom azt a felróható magatartást, hogy őszbe hajló, dús hajamba túrok és fájdalmas arckifejezéssel bámulok önnön szemeimbe. Ilyenkor se nem kávészínű és kedves vagy boldog, se nem kancsalít, mint a boldogság legemelkedettebb és legnagyobb rendben lévő szexualitástól érintett pillanataimban. Tessék most jönne vissza, és majdnem azt gondoltam, hogy profán. Olcsó poén, de a tükör egyik alakja a másikat törli pofán.

Esetleg szimbiózis, de semmiképp sem egy. Bár tudathasadtnak öreg lennék, a skizoid személyiségzavarok kizártak, talán az önnön vállalt és önkímélő remeteségem, mely a gyúgyulásom utolsó fázisának elengedhetetlen kelléke, teremti meg az illúziót, hogy nem vagyok egyedül. Azthiszed, ha a szobában nincs senki, te máris egyedül vagy? A magány nagy és szép dolog, csak leírni,elolvasni és méginkább megélni az,aminek folyamatára senki sem kíváncsi. A keresztény tanok (de legalábbis valami ahhoz rokon ideológia) szerint, ha az ember kefél, akkor a lelke a másikkal egyesül. S bár sosem voltam a képi megjelenítés híve vagy értője, de jelenleg uralkodó és általában elfojtott megszemélyesített gondolattartam mégis megmutatja, mi uralkodik ott megközelítőleg.

Szerintem nem szükséges kefélni hozzá. Egyesül úgy is, ha a másik nem akarja, mintegy megerőszakolja, és egy idő után a szégyentől az a fele öngyilkossá avanzsálódik. Avanzsálódik,micsoda szavak. Felesleges, felejtsük el.

Így maradt a lelkemben a semmi és így maradtak benn azok a felek (negyedek vagy akár nagy kurva esetében ezredek) mely pont te vagy, ha esetleg gondatlanságból is erőszakott tettél rajta. De én nem haragszom, ha ott érzed jól magad, hát élj ott és még azt sem kérem, hogy szeress vagy akár gondolj rám, esetleg emlékezz a nevemre. Jobban szeretek én sütni, mint csak feküdni és éllvezni, hogy a nap süt rám. Én azt nem élvezem. Talán néha igénylem, de semmiképp sem akarom, talán olyan ez inkább mint vizet inni vagy alkalomadtán nem is tudom: bizonyítani, hogy azért képes vagyok rá. És muszáj, különben szomjanhalsz és nincs, továbbá nem is lesz infúzió. A léleknek fogalmilag kizárt infúziót adni. Talán azért mert nincs is fogalma. De ezek nem örökérvényű igazságok. Az talán csak a ne ölj. Azt nem szabad.

A konklúzió az, hogy nem szabad szégyenkezni soha. Néha a tett, olyan mint a billentyűzeten az enter. Lenyomod, onnantól utánunk a vízözön. Nem vagy képes változni. A változás inkább a halál, valami új születése, a lényegi funkciók tökéletes átalakulása, valami egészen másra való berendezkedés, a lélek evolúciója. Ha megnézzük bárminemű dolog struktúráját, minden próbal visszaigazodni egyensúlyba, akárcsak, ha föllöknek, levállalnak, dacból sem hagyod magad abba a helyzetbe, ahova juttattak. Ha ott maradnál, meghalnál. Színtiszta életösztön, ha úgy tetszik lélekösztön.

És a befejezéssel mindig bajban vagyok, ha félbeszakítanak, ha nem, el van baszva, mert van, ami sosem hal ki. Belekezdeni izgalmas, de pár időmérték után valami történik. És talán most sem fejezném be, hiszen ha a fentiek alapján nem ugyanarra jutunk, talán felesleges volt elolvasnod, aminél nekem már csak megírnom volt feleslegesebb. Ez utóbbi akkor is biztos, ha megértettük egymást.

De sajnálom ez még nem lehet a vége. Pedig én is szeretném, de nézzük csak meg milyen túlságosan kerek és egész lett a bejegyzés, alapvető értelmetlensége ellenére is. Bekezdések, középen egy kép, szép befejezés, hát menj már a picsába, nem?

Eszembe jutott, mintegy szeretőm dicsekszik, mintegy mentő körülmény, mely persze alapvető, ha az ember egy évtizeddel idősebb nővel szűri össze a levet. Soha és semmilyen körülmények között nem lehet a korra hivatkozni, csak túl egyszerű ahhoz, hogy bárki képes legyen kihagyni. Ez perrsze rám is igaz. Rád is. Gondolom.

Nem az idő változtat meg minket, és az idő soha sem garancia a tapasztalatra. Esetleg a tudásra, de arra sem feltétlenül. Amolyan natúr szelet az idő, rizs és krumpli nélkül.

Egyfajta ismétléssel zárván, azonban két örök igazság van: Ne ölj! És semmi sem örök igazság.

Ezt majd csak jópár év múlva fogod megérteni. Ha megérted.

Ez utóbbi lemondó poén pedig:
Vagy leesett Vagy nem

(A megfelelőt tessék aláhúzni. Köszönjük.)

4 hozzászólás

Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI