Szavazzunk!

Nos, bár a politikából elégségesen kiábrándultam, így azt kell mondjam gyűlölöm az egészet. Liberálisként azonban valami belső erő arra sarkall, hogy megosszam én is eme remek kampányfilmet, egy új pártét, ami még nem járatta le magát. És liberális is. Szóval legyen valami.

Pár száz ember legalább általam is megismeri ezt a pompás [...]

Maggie

Talán a cipralex, talán én. Talán a büntetőjog, talán csak akurvannya. Talán ez a simára borotvált élet, talán az életlen tökéletesség. Talán ma a pszihiáter, talán már megint az, hogy győztem, talán meg lehetne már ezt az egészet baszni.
Mindannyian szeretnénk azt hinni, hogy amit csinálunk, az valami nagyon fontos. És szeretnénk jól csinálni. Főleg ha [...]

Szuperhős

Itt van a szuperhős én. A készítőjét nem kérdeztem kirakható e, de talán. Másnem, meg tartom a hátam, rám úgysem lehet haragudni igazán. Szóval vegyétek úgy, hogy szerzői jogvédelem alatt áll a cucc.
Az a kígyó egy vipera, ugye.

reggelt

22 éves lettem. Hogy ez az év érdemes volt-e, megérte vele vesződni stb., azt majd évtizedek távlatából fogom inkább megítélni, persze akkor már totál le fogom szarni valószínűleg. Nagyjából azért ami szembetűnő, hogy ez az év volt, melyben elkezdtem őszülni. És megkaptam az első levelem egy litván csajtól, vehehehe, nameg először lettem lerajzolva, mint szuperhős. [...]

HOOCH IS CRAZY :)

“Neked agykárosodásod van?
Vagy ez most mi volt?”

update: Mégse vagyok olyan szar csj-ből. Kivéve, ha a típusfeladatok olyan sokat változtak, mint a fene. Van esély a kettesre:)

Hallgattassék meg

Scrubs emléknap
A nagy megható finálé: vigyázat spoilerek

Egy további megható és zsír dalocska

Írjad a blogodba, amit diktálok!

A péniszem olyan,mint a cigerattapaír. RS és nem ragad.
Reggeli életkép, a szobatársam meg én köztem.

aknaparaszt

aknaparaszt. Magyar főnév, Jelentése: ha rálépsz, parasztkodik. Az akna és a paraszt szavakból áll össze, tehát összetett szó. aknaparaszt -kodik: földön ül, és mindenkinek beszól aki rálép. aknaparaszt- ság: Olyan parasztság, ami egy rálépés ellenreakciója. Aknaparaszt-kör: Több emberből álló, folyosón ülő kör, mely az arra tévedő emberekkel, parasztkodik, feltéve, hogy a kör bármely pontjára [...]

A nap szava

konkáv