Szocializmus, bíróság, jog és igazság

Gatter László, a fővárosi bíróság elnöke szerint, a devizaperekben meg a KMK (közveszélyes munkakerülők, azaz kurvák meg ilyesmi) perekben és egyéb szoci típusú perekben hozott ítéletei helytállóak és tökéletesen összeegyeztethetőek a mai rendszerrel, nincs lelkiismeretfurdalása döntései miatt. De akkor miért magyarázkodott róluk laza háromnegyed órát?

Kis jogeset vagy valami:

Egyszer régen a gyarmatra (értsd.M.O.) nem lehetett még számítógépeket behozni, mert az rossz. Bár már a nyugati szellők, a Kelet-Európai szellemet bűvös szeleivel fújdosták el, amaz még mindig tartotta magát, ígyhát egy-pár csempész lebukott. Azzal védekeztek, hogy a társadalomra ők nem voltak veszélyesek, mert tök jót tettek vele, hogy gazdaságot fejleszt a gép, meg a társadalom egyes tagjai frankó 286-osokhoz jutottak.

És gondoljunk csak bele. Ez igaz.

De a tisztelt bíró úr elmarasztalta őket (felfüggesztettel megúszták mondjuk). Elgondolkozott azon, hogy tök jó, amit a srácok csináltak, de mégis veszélyes a társadalomra, mert az elosztórendszerük és a vámosok, meg mindenki, aki benne volt a buliba, korrupt elem. És ez már nem is olyan vidám.

Érthető nem? De!

Tök rendben van, de amit ez után mondott, hát hogyismondjam:
Ideáltípusa, hogy “jogszolgáltatás helyett igazságszolgáltasson”.

Nos az igazság bármennyire is nem objektív kategória és pontpontpont.

Önöknek mi a véleménye? A bácsi jogot szolgáltatott fent vagy igazságot?

11 hozzászólás

  1. Ha kimondanám amit gondolok hogy szolgáltatott, akkor tényleg sárba tipornám az imidzsemet, már ha van ilyenem. Egyébként tegnap tudtam meg hogy van egy rajongója a kis szócsatáinknak… :D

  2. Akkor adj a rajongók számához még egyet. Nekem is tudomásomra jutott, hogy valaki szeret “minket”.
    Persze ez a blog lassan már csak a kettőnké lesz, mert engem elhagytak a kommentelőim. Mind1 megszoktam már.Mármint, hogy elhagynak :)

    Imidzsed az Úr cselédének kriptájába, már régebb óta halott, mint gondolnád. :) Szóval ne habozz Gatter urat kritizálni, mert ez érdekes téma szerintem. Meg lehet nézni vörös szemmel, meg nemvörös szemmel. Meg ő nem bánja, ha kritizálják, mint említette. Sőőőőt.

  3. Igazságot szolgáltatótt. :D Beteg de azért igaz. :D

  4. Jaaaj. De nagyon self-pity volt ez a megszoktam hogy elhagynak! :D örömmel tölt el a tudat hogy immáron a virtuálban is eljutottam oda ahová a valóságban keserves munkával sikerült: megszabadultam attól hogy olyan akarjak lenni amilyennek képzeltem hogy lennem kellene :)
    Egyébként igazságot is, jogot is, csak kinek az igazságát és jogát??? A társadalom néha az ellenségem, de frankón. Mintha szemben állna az egyénnel. Nincs jól ez így annyira.

  5. De lehet, hogy te állsz szembe a társadalommal. :D Minden 2 esélyes. :D

  6. part 1
    Nem, ez inkább cinikus volt, hogy elhagynak. Őket jellemzi:)
    Te jó vagy amilyennek vagy másrészről, mifenének akartál szerepet játszani? :)

    part2.
    Na most Hobbes szerint (leviatán) ez úgy megy, hogy a társadalomnak joga van eltiporni téged, ha valami nem tetszik neki, mert ő a közjó képviselője. Ezt az elvet én is osztom.
    Vagy Durkheim büntetőjog felfogása: Minden büntethető, ami eltér az adott közösség normáitól. Ergo az is ha adott helyzetbe japánba kifújod az orrod, a közösségnek joga lenne megölni téged, ha olyan korokat élnénk.
    Ebben nincs semmi gond, én az igazságon pörgök még mindig:D
    Lehet barom vagyok, de a társadalommal szembenállni inkább jogkérdés. Az túl triviális:)
    Az igazság elméletileg vmi időtlen, társadalomtól független arhetipikus norma szerintem. De persze bezavarhat, hogy vanank ilyen fogalmak a köznyelvbe, hogy szocialista igazság. Nem?

  7. part 1 köszi és most már én is tudom, akart a fene de az érettséghez vezető út akaratlan szerepjátékkal van kikövezve :)

    part 2 nem vagyok én anarchista meg tudom hogy kell a kontroll, inkább azzal van a bajom hogy mi van ha a társadalom (ahogy az “olyan korokban” gyakran megesett) nem csak egyes tagjait tiporja sárba, hanem gyakorlatilag olyan normákat kényszerít tagjainak többségére (és itt a többség a kulcsszó), akik egészen más normákat éreznének magukénak ha tehetnék… Magyarán: a teljes társadalomra gyakorolt társadalmi kényszer??? Ne már… Önmagunk megerőszakolása? Akkor a fenti esetben ki a társadalom? Mert hogy nem a tagjainak összessége, az is biztos!
    És ha így van, akkor az igazság a helyénvaló, mert a jog nem is értelmezhető. Persze nem értek hozzá…..

  8. A polgárok spontán rendelődnek alá az állam kényszerítő akaratának. A többségre pedig, manapság nem lehet semmit rákényszeríteni, amit nem akar.

    Ha a szocializmusra gondolsz, az meg más tészta:)
    De ilyen “egészen más normákat éreznének magukénak ha tehetnék…” nincs ott se. Mindenki azt érez magának, amit akar.

    De,amit leszűrtem, abból az derül ki, hogy az igazság nem értelmezhető, ugyanis a jog csak egy írtott valami, ami bármikor használható.
    Persze lehet, hogy félreértem mit akartál. Vagy ötvenszer elolvastam, de így is csak sötétbe tapogatózok:D
    Ja és de igen. ANarhista vagy:D

  9. Szerintem én sem értem mit akartam úgyhogy a hiba nem a te készülékedben van. Nemár, tényleg az volnék? Hát ez sux…

    Az igazság az álmodozóké. A jog a realistáké. Én a kettő között ellavírozok. Amíg mindkettőt mások szolgáltatják nekem, addig úgyis kitörölhetem…

  10. Ugyan már, olyan derék nék és férfiak fogják szolgáltatni neked, mint Ági vagy én. Jó lesz az neked:)

  11. Ha te mondod… :D


Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI

Szólj hozzá