Fiatalság. Ez a szó, ami eszembe jut erről a zenekarról és nem csupán azért, mert 18 éves korom után félévente egyszer hallgatom csak meg őket. S bár magam sem értem miért van ez, ahogy öregszik az ember, úgy fordul el ettől a jóféle elektro-punk formációtól.
Talán minél befásultabb az ember, annál jobban szarja le a kommunista-anarhista tanokat és annál inkább realizmus és liberalizmus (vagy konzervativizmus) felé fordul. Szerencsésebb helyeken a kettő ugyanaz is lehet, ugye.
Ezek a srácok sem fogják megváltani a világot, azonban újszerűségük, hangzásuk, mondanivalójuk mindig éltető közegre (értsd. közönség) fog találni. Újszerű hangzás?
Hülyeség mondhatnátok. Pedig de. És hogy érik el ezt? Figyeljtek csak:
Talán a gitárosuk nyilatkozott a következőképp: Ha nekiállsz zenélni, fogj egy hangszert. Gyönyörködj benn egy fél órát, milyen szép, új. Aztán fogj szépen mindent, ami a kezed ügyében található, olló, csavarhúzó, kalapács, akármi és ess neki. Gyötörd addig, míg a hangzása el nem éri azt az ideáltípust, amely megegyezik a fejedben hallható zenefogalommal. Akkor már tökéletesen és őszintén tudsz majd játszani, nem fogsz stílusbeli szabályok közé szorulni, szabad vagy.
És igen, a szabadság fontos. Kezdje a zenénél! Mintha csak egy reklámot hallgatnónk, nemde? De a reklám általában megáll egy terméknél. Itt továbbhaladunk, nemcsak a zenét, de a szöveget is átjárja a szoci időkből ismert szellem, köszöntés: Szabadság! Továbbá szolidaritás. Persze ez utóbbi nem vizsgálódik Durkheim-i mélységekbe, mégis komoly szociológiai kérdésekkel foglalkozik. Nem részletezném, hallgassátok meg. Bár ez egy kedvcsináló, slágeresebb dal lesz. Flyover.
Még nem érkezett hozzászólás
Még nincsenek kommentek.
Hozzászólások RSS TrackBack Identifier URI
Szólj hozzá
