Van egy rajongóm azthiszem vagy a véletlen műve, de napok óta egyre több dimitry és dimitry larin keresőszóval jön valaki vagy valakik, ámbár ma már arra tendált a dolog, hogy a fejemre kíváncsi a keresőszavak alapján. És azthiszem addig jobb amíg nem talál rá:)
Persze az egóm simogatja így vizsgaidőszakban meg minden.
Egyébként ma tudtam tanulni egész nap és kiégett az agyam.
Annyira nehéz tanulni, erre mindig rájövök. Nagy zseni mivoltom ebből is megmutatkozik. Habár az előző vizsgám bemákoltam egy ötössel, mivel nem magolni kellett, hanem jogeseteket megoldani, itt sajnos az ész nem elég. Itt kéne a mag is, meg az ész is, utána meg a retteget polgáriperjogfrancok. Na az is egy szép mutatvány lesz.
De maradjunk itt. Adott 50-60 oldal törvény, pár francos jogszabály meg párszáz oldal jegyzet, 7-én vizsga, de közbe szilveszter sem maradhat ki és a két ünnep közötti munkamorálom a lajháréval vetekszik, ami 15 oldal törvény és párszáz oldal jegyzet megtanulásához volt elég. Lófasz. Kétségbe vagyok esve egy kicsit, mert ha nem kapom össze magam valami irgalmatlanul kurva gyorsan, akkor itt nemhogy ösztöndíj, de félév se lesz meg.
Másik oldalról vizsgaidőszakban mindig irgalmatlanul kanos vagyok (ez egyébként tömegjelenség) ezért kúr mindenki februárban hepatitisig, mintha muszáj volna, de még kábé a legrusnyább csajt is elképzelem, tudjátok hogyan, még azse zavarna, ha szőrös így elméletben, persze a gyakorlatra nem fogunk rájönni és talán jobb is így. Talán nem. Könnyebb egyetemre kellene járni, mondjuk valami jó kis melegedős média-kommunikáció vagy magyar szakra, vagy ilyesmi, de ezt már elbasztam.
Megoldás ezekre a problémákra nincs. Nem is akarok segélykiáltozni, ha érted hogy mondom, csak annyit szeretnék tudatni a világgal, hogy sajnáljatok és a sajnálat, amit előre borítékolok, vígaszt fog nekem nyújtani a nyomoromban. Ezt az utolsó mondatot egyébként Csáth Gézától plagizáltam. Mondom én, magyar szak.
Az emberek pedig tanujjanak meg hejesírni a kúrva életbe már, mer kiábrándító, hogy senki nem tuggya leírni a szép szókat a maga formályába benne.
Aki meg kúr vagy kúrják, az nem blogol, lásd pillangó utca, pedig minden blogra szüksége van ilyen ínséges időkben a kiüresedett örömreceptoroknak.
Meg aztán az is, hogy öreg vagyok. Márcsak kivénhedt kurvák vannak szabadon, rosszabb esetben már azok sem, akik annyi emberrel szexeltek, mint én, esetenként még többel is. Most nem prűdködök itt, hogy szűz feleség kéne, meg minden (persze én ilyen neveltetésben nőttem fel, ami jó és helyes és valahol még egy délibábos vágyálom), de azért franc se venne el olyan nőt, aki érted ilyen sok hapsival összefekszik, na persze olyan se kéne aki tegyük fel 3 évig járt előttem egy hapival. Kivéve ha a szex annyi volt mint az együtt töltött karácsonyok száma. Majd az idő lehet rámcáfol.
Szóval én az ősz hajszálaim mellé lassan el tudnék képzelni egy kis lakáskát, meg egy nőt, feleséget érted. Majd megpróbálom nem megcsalni, bár ez nem elvi hanem érzelmi döntés kéne hogy legyen, mert manapság ezt is félreértik sokan. A futottak még nőt meg lehet csalni. A futottak még faszit is. Fáj-fáj, faszt izgat.
Bár az idő lehet erre is rácáfol.
Aztán egy 5-6 év múlva, mikor már a két ember eggyé gyúródik, el tudnám képzelni a kis D-t, ahogy bőg és mindig hullafáradtan mennék miatta dolgozni, az asszony hullafáradtan veszekedne velem, majd egy kis lánykát is, de lehet,hogy elég egy gyerek is, ha olyan ortopédra sikerül, mint én, azzal is lesz meló.
Eddig nem vettem észre, de tényleg öregszem. Az átlagember ilyenkor már nem fiatal teljesen. Nem vagyok bohém zenész, író, ilyen művészek, akik 40 évesen is fiatalok, csak egészen kicsi művész vagyok az egészen kicsi testékszereimmel, amikkel oké, hogy pár év fiatalságot talán még bezsebelek, de ez sem tart örökké. Ja szóval, ha hoszonéves művésszel jársz, ki leszel baszva rövid úton. Így megy ez.
Szóval ilyen fasza kis család. Nagyobb, hogy a nagyszülők, akik ugye még szülők, átjönnének, meg nem lenne vita, szóval egy olyan nagyobb család, ami nekem sosem volt. Persze nem panaszkodom, ami itthon van, pár hullámvölggyel, azt a 90% megirigyellné. Fasza kis családom van. Lesz belőle fasza nagy család.
Na ezek csak álmok. Ahhoz még a nőt kell megtalálni, aki elég szép is, elég okos is (na ez a nagyobb buktató), elég liberális is hozzám, meg elég konzervatív is hozzám:) Ja és ne legyen agresszív, meg beképzelt. Attól mindig a falra mászok. Mert ilyen vagyok én. Van ilyen nő. Csak baszik szóbaállni velem. Nyilván:) Mármint most nem konkrét személyre utalok, nem vagyok szerelmes meg ilyesmi :)
Persze kell bele hiba, ami az őrületbe kerget meg egy hiba, ami csak úgy van rajta, mert a szépség fűszere és forrása a hiba meg valami nyálasság is van, hogy az eltört résznél szeretjük meg az embert.
Aztán persze, ha lenyeli az se baj.
Néha úgy érzem, kár volt itthagyni ezt a várost. Nem is. Kár, hogy nem jöttek velem ezek az emberek, akik itt vannak.
2006, az volt ám az utolsó szép év a spanokkal.
Van önkritikám. Rock ‘n’ roll.
Love D., Coz’ D. is a liberal.
Persze a konzervatív libcsi fajta, de akkor is ugyanez megáll:P
Nem érek rá, vagyis de. Átutaztam pár nap leforgása alatt jópár kilómétert meg országhatárt, persze vámosok nélkül és egyébként fos volt.
Meg újabb csalódások értek, persze az ember a barátainak megbocsát. Csak nem nagyon.
“Róbert a legjobb barátom. Gyermekkorunk óta ismerjük egymást. Néha úgy érzem, mi már nem is két külön személy vagyunk, ő és én: egy ember két alakban. Szoros lelki rokonságunk mindig közismert volt ismerőseink előtt, a szüleink testvérekként bántak velünk, egymás gondolatait is kitaláltuk, és bár messzire sodort bennünket az élet, most is tökéletes az összhang közöttünk. De azért van itt még egy-két dolog, amit nem értek.
Például nem igazán értem, hogy amikor meglátogatom Róbertet, és belépek a lakásába, és ott van a menyasszonya, a finom arcú, feleségnek való, asszonyos szépségű Eszter, akkor miért nem lépek oda, mármint Eszterhez kedves mosollyal, és a következő pillanatban miért nem tépem le a ruháját, és teszem a magamévá ott a padlón, a lakkozott parkettán.
“És Róbert ugye biztosan ellenkezik egy kicsit, erre én leütöm, és megkötözöm, és kidobom a függőfolyosóra. Kidobom Róbertet, a barátomat, és bezárom az ajtót, és Esztert még háromszor ott a padlón. Azután esetleg megsimogatom az arcát, és azt mondom, milyen jó itt nálatok, és kimegyek a függőfolyosóra friss levegőt szippantani. Róbert ott nyöszörög összekötözve a földön, jé, egy kicsit meg is feledkeztem róla, pedig azért tettem meg több száz kilométert a koszos vasúti kupéban a részeg lengyel menedzser ízléstelen történeteit hallgatva, azért hagytam otthon három kicsiny gyermekem meg az én drága feleségem, hogy találkozzam Róberttel, a barátommal. Ilyen fontosak a barátok az ember életében. És most itt fekszik a barátom gúzsba kötve, szívet szaggatóan nyöszörög, a tekintete pedig mindenféléről. Hát ilyen csúnya világ ez.
Én erre persze rögtön azt gondolom, hogy segítenem kell a barátomnak ebben a szorult helyzetben, hiszen a barátainak segít az ember, amikor bajban vannak, és Róbert a barátom. Ezért is nem dobom le a harmadik emeletről a kockakőre, miután benzinnel leöntöttem, és kedves Zippo öngyújtómmal… nem, a világért sem tennék ilyet, nekem nagyon fontos a barátság. És a barátainak nem akar rosszat az ember. A barátainkkal csak kicsike rosszakat teszünk, nagy ritkán, ha rossz napunk van. Rosszacskákat. De akkor szeretjük őket a legjobban.
Így hát lehajolok, megveregetem Róbert vállát, és azt mondom, olyan szép itt nálatok. Ezután már csak néhány apróság. Rájuk zárom az ajtót a konyhában, a gázcsapok nyitva maradnak. Hátra kötött kézzel, egymással szemben foglalnak helyet a szőnyegpadlón. Kedveseim. Utoljára még Róbertnek ajándékozom régi Zippómat. A barátság a legfontosabb. Eszter Róbert menyasszonya. És Róbert a barátom. “
ERDEI L. TAMÁS
Róbert a barátom
Tudom, hogy már volt. Meg csak kicsit illik ide.
A szüleim szemével lenne jó látni. Nem értem. Nem én választottam, hogy egy két méteres szőke tarajos testékszerező-jogász csodabogár legyek. Ha én tettem volna, tudnám az okait. Az én életemben nincsen ok, csak okozat.
Ha a sok szar, ami idén történt lenne az ok, akkor érteném. Lehet, hogy az. Lehet, hogy nem. De nem tudom.
Mással is történtek ilyenek, mégsem lettek olyanok.
Fasztudja.
Úgy megy ez, hogy ami voltam 2009 elején, az annyira idegen tőlem, mint Honduras. Erről az országról 07 ben hallottam először, attól aki akkoriban elég fontos lehetett nekem.
De ezek az emlékek is. Nem tudom hova tenni. Voltam e már szerelmes a kapcsolataimban? Biztos. Miért hazudna ilyenről az ember? Bár az a kor és érzés is olyan távolinak tűnik, hogy nem tudom igaz lehet e egyáltalán.
Talán arról van szó, hogy mindig a rossz carpe diem lekicsinyíti a múltat és nem hisszük el, hogy valaha egyáltalán megtörtént. Ha visszagondolok mindenre ami történt velem eddig, csak a szégyent érzem. AKár saját irracionális viselkedésem, akár gyávaságom, akár a másik fél ugyanezen lépéseire gondolok.
Bevallhatom. Kiüresedett az élet. Nincs már szerető család, nincs szerető nő, csupán egypár “tűzönvízenát jóbarát”, ami fontos, érted, de nem biztos, hogy elég a boldogsághoz. Persze néha így is boldog vagyok, csak nem gyakran. Mondjuk általában nem érzek semmit. Most berögzötten akartam írni, hogy “kurvára semmit”. De abban túl sok lenne az érzelem, valahogy nem passzol ide.
Szomorú soha nem vagyok. Azt már kinőttem. Általában vidám és mókás a kedvem. De nem hinném, hogy érzek akkor valamit.
Az egyetlen aminek át tudom magam adni, az agreszió. Őszinte.
Sokszor azonban gyáva vagyok, amikor más agresszív. Kamu?
Az agresszió nem ugyanaz, mint a gyűlölet. Nem gyűlölök senkit. Csak szívsen kitaposnám a belét. No reason.
Persze néha van ok, de néha nem tehetnek az okról az emberek. Vagy nem tudják mi az.
És, ha olyan világban élünk, ahol nincsenek okok, előbb-utóbb valaki kitapossa a belünket.
A diszciplinikusság a múlté, az idő halad és mi is változunk.
 | dimitrylarin on Piercing és limuzin |
 | ancs on Közig.sieg.sieg és öreged… |
 | piercingmester on Piercing és limuzin |
| dimitrylarin on B.Á. emlékére |
 | S on B.Á. emlékére |
